Eljött az idő, hogy folytassuk a Tobey féle Pókember kalandjait, ezúttal a Pókember 2. című filmben. Ami lehet, hogy nem annyira szuper mozi mint az elődje, de azért odateszi magát rendesen.
És hogy miért mondom ezt? Nem tudnám konkrétan megmagyarázni, mert egy nagyon jó filmnek tartom, de valahogy nem ütött akkorát, mint elődje. Talán a Harry Osborn féle hisztéria nem tetszett. Mert havernak, mellékszereplőnek nem rossz a srác, de valahogy nem annyira jó színész, hogy egy szárnyait nyitogató gonosztevőt el tudjon játszani. Legalább is szerintem.
Hiányzott Willem Dafoe is. Tudom, hogy a végén felbukkan, de annyira jó arca van az öregnek, hogy az Isten is Zöld Manónak teremtette. Igen kár volt egyébként maszk alá rejteni őt. Persze el kellett fedni a kilétét és a képregényben is maszkban van, bár az valami olyan varázsmaszk, ami simán úgy néz ki mint egy arc és még érzelmeket is közvetít. Fura!
Egyébként a Pókember 2. főgonoszát is bírom. Az Alfred Molina által játszott Doktor Oktopusz nagyon ott van a szeren. És még sajnálható is a karakter, mert hát igazából nem is ő, hanem a csápok a gonoszak, akik irányítják.
A rendező, Sam Raimi egyébként nayon jól tudja ábrázolni ezt a kényszerből gonosszá váló, de amúgy szerethető figurákat. De persze csak azoknál a karaktereknél, akiket megért, átérez. Pont ez lesz a baj a harmadik filmben, hogy a stúdió kényszerítette rá Venomot, akit ő egyáltalán nem akart beletenni. És hát jobb is lett volna, ha nem teszi.
Na de akkor következzen a Peter Parker és a Pókember 2. Let’s Roll!!!!
